|
2010. szeptember 3. péntek, Hilda
SzegedMár 1927-ben kipróbáltak Szegeden egy rádióadást, ám a rendszeres adásra évtizedekig kellett várni. Jelenleg három megyét érint az MR6-Szeged sugárzási területe. Bár 1927-ben az akkori Ipartestület kisterméből már kipróbáltak egy rádióadást, a rendszeres szegedi rádiózásra ötven évet kellett várni. A Dél-alföldi Regionális Stúdió 1987 júliusában alakult, Rádió Szeged néven sugárzott, majd néhány évig a Rádió Partiscum nevet használta. Szeged városa és Csongrád megye, valamint részben Bács-Kiskun és Békés megye a sugárzási területe. Jelenlegi frekvenciáját 1998-tól használja. Az eredetileg reggeli három és délutáni másfél óra adás után 2007-től az MR6-Szeged napi hat órán át: reggel hattól délig sugárzott saját műsort, 2010-től napi 24 órában hallható az adás. A szegedi stúdióban készülnek az MR4 (a közrádió nemzetiségi adásainak) szlovák és román nyelvű műsorai is.
Műsorok Hétfő-péntek00.00-06.00 Dalok és dallamok Az MR6 és az MR7 közös zenei műsora. Benne: Nóta, népzene, táncházi muzsika és operett. 06.00-09.00 Hajnaltól reggelig Az MR6 reggeli élő hírműsora, óránként MR1-Kossuth hírekkel, félóránként regionális hírekkel, időjárás-jelentéssel, regionális közlekedési információkkal, a régió legfontosabb eseményeinek összefoglalójával. 09.00-11.00 Itthon vagyunk Az MR6 délelőtti zenés magazinműsora, beszélgetésekkel, riportokkal, tematikus összefoglalókkal, óránként hírekkel. 11.00-12.00 A vidék Magyarországa A vidék magazinja, amelyet az összes regionális adás egy időben sugároz. A műsor naponta egy témát ölel át részletesen. Hétfőnként népjóléti, egészségügyi témákkal foglalkozunk, kedden az agrárvidékkel, szerda a civil társadalomé, csütörtökön a regionális kultúra, pénteken pedig az önkormányzatiság, a közélet kap teret. 12.00-12.30 Az MR1-Kossuth Rádió Krónikája 12.30-13.00 Öt évtized magyar slágerei Az MR6 old-pop, old-rock műsora, amelyben magyar előadókat, magyar szerzőket, magyar dalokat mutatunk be a hozzájuk fűződő történetekkel, rövid ismertetésekkel. 13.00-14.00 Délután Az MR6 kifejezetten regionális problémákkal, történésekkel foglalkozó tematikus magazin műsora. Hétfő: Csillagok útján – tehetségek, sikeres fiatalok, eredményes kutatók, előadók, alkotók, akik saját vidékükön érték el kimagasló eredményeiket Kedd: Helyi érték – mezőgazdaság, agrárvilág, erdők, térségfejlesztés, térségi beruházások, programok, sikerek és gondok Szerda: Civil kurázsi – társadalmi, polgári szervezetek, érdekvédők, fogyasztói csoportok, mindazok, akiknek a köz szolgálata érték és napi munka egyben Csütörtök: Zöld jel – környezet-, természet- és tájvédelem, mindaz, ami mindennapi környezetünk és természeti szépségeink része Péntek: Blúz – magazin nőkről, nőknek és férfiaknak. 14.00-15.00 Délután Az MR6 stúdióinak térségi magazinjai, válogatások korábbi műsorokból 15.00-16.00 A vidék Magyarországa – ismétlés Délelőtti magazinunk ismétlése azoknak, akik délelőtt nem hallgattak rádiót 16.00-17.00 Öt évtized magyar slágerei Válogatás a magyar popzene történetének öt évtizedéből, annak legszebb dalaiból, legnépszerűbb melódiáiból. 17.00-17.30 Regionális hírösszefoglaló A térség eseményei, történései, hírei, a nap érdekességei 17.30-18.00 Az MR1-Kossuth Rádió Krónikája 18.00-24.00 Dalok és dallamok Az MR6 és az MR7 közös zenei műsora. Benne: Nóta, népzene, táncházi muzsika és operett. Szombat 00.00-08.00 Dalok és dallamok Az MR6 és az MR7 közös zenei műsora. Benne: Nóta, népzene, táncházi muzsika és operett. 08.00-12.00 Itthon vagyunk Az MR6 délelőtti zenés magazinműsora, beszélgetésekkel, riportokkal, tematikus összefoglalókkal, óránként hírekkel. 12.00-12.22 Az MR1-Kossuth Rádió Krónikája 12.22-13.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00-14.00 Jelige Szokatlan apróhirdetések a regionális sajtóban – és azok története, utóélete humoros feldolgozásban 14.00-17.30 Szombat délután A hallgatók kívánságai alapján is összeállított, szórakoztató zenei műsor óránkénti híradással. 17.30-18.00 Az MR1 Kossuth Rádió Krónikája 18.00-19.00 Sportpercek A Magyar Rádió Sportszerkesztőségének térségi műsora 19.00-20.00 Nótaszó 20.00-24.00 Dalok és dallamok Az MR6 és az MR7 közös zenei műsora. Benne: nóta, népzene, táncházi muzsika és operett. Vasárnap 00.00-08.00 Dalok és dallamok Az MR6 és az MR7 közös zenei műsora. Benne: Nóta, népzene, táncházi muzsika és operett. 08.00-09.00 Zsinatoló/Kapocs Az MR6 egyházi, vallási magazinja 09.00-10.00 Gyermekhangjáték A Rádiószínház műsora 10.00-12.00 Itthon vagyunk Az MR6 délelőtti zenés magazinműsora, beszélgetésekkel, riportokkal, tematikus összefoglalókkal, óránként hírekkel. 12.00-12.22 Az MR1-Kossuth Rádió Krónikája 12.22-13.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00-14.00 Hangjáték A Rádiószínház műsora 14.00-17.00 Vasárnap délután Válogatás a hét magazinműsoraiból és zenei összeállításaiból, óránkénti híradással. 17.00-17.30 Zene Szó Tár Az MR6 komolyzenei ismeretterjesztő műsora 17.30-18.00 Az MR1-Kossuth Rádió Krónikája 18.00-19.00 Nótaszó 19.00-20.00 Sportpercek A Magyar Rádió Sportszerkesztőségének térségi műsora 20.00-24.00 Dalok és dallamok Az MR6 és az MR7 közös zenei műsora. Benne: nóta, népzene, táncházi muzsika és operett. Munkatársaink
Beslin Anita Pedagógia diplomája megszerzése után hírolvasóként és riporterként a Magyar Televízióban kezdett dolgozni, ahonnan 1992-ben került a Magyar Rádió Szegedi Stúdiójába. Zenei szerkesztőként komolyzenei magazinokat is készített, és a Bartók Rádió hallgatóit is rendszeresen tájékoztatta a Dél-Alföld művészeti életéről, fontosabb zenei eseményeiről. 2007-től „beszélő ember”: az MR6 reggeli és délelőtti műsorának szerkesztője és műsorvezetője, de főképp az Itthon vagyunk című délelőtti magazinban szólal meg. Munkáját 1987-ben Kazinczy-díjjal, 2007-ben pedig a kortárs zene népszerűsítéséért Artisjus-díjjal értékelték.
Horvát Péter
1978 óta a Magyar Rádió munkatársa. A Nyíregyházi Stúdióban kezdte a pályát, 1988-ban családi okokból került Szegedre, az akkor alig másfél éves stúdióba. Menet közben újságírói képesítést szerzett, a szegedi műsorok napi szerkesztésén túl elsősorban közgazdasági, államháztartási témák foglalkoztatják.
Lang János
A Magyar Rádió Szegedi Stúdiójának indulásától, 1987-től rádiós, először külsősként, 1988-tól belső munkatársként. A könyvtár, a néprajz, az előadó-művészet világából érkezett, nyitottan a helyi értékekre, a Dél-Alföld határmenti helyzetére, a szomszédságra, a kisebbségekre és a tradíciókra. 1992-től készíti a Zsinatoló című ökumenikus vallási magazint. 1997-ben indult az Európa hullámhosszán című háromnyelvű, euro-régiós műsor, a szegedi, temesvári és szabadkai rádiósok együttműködésével, ennek az egyik szerkesztője. A műsort több nemzetközi díjjal ismerték el. Hangjátékokat is rendezett a szegedi stúdióban, 1996-ban egyik alkotásával indult a Magyar Rádió a Prix Italiá-n. 1996-ban a Zsinatolóért, 1998-ban az Európa hullámhosszán műsoraiért Nívódíjat kapott, 1997-ben átvehette A legszebben beszélő rádiós díját.
Nagy Margit
Diplomáját magyar-orosz tanári szakon szerezte. 1994-től rádiózik. Egy évig külsőzött, 1995-ben lett főállású munkatárs. Tényfeltáró riportjai szinte az első perctől kezdve elhangzottak az MR1-Kossuth Rádió Magyarországról jövök… című műsorában. A helyi műsorok szerkesztésén túl máig számtalan riportot és interjút közöl az MR1-Kossuth Rádió adásaiban (Hajnal-táj, Közelről, Napközben, Szombat délelőtt, 180 perc). 2008 márciusától a műsorkészítésen kívül az MR6-Szeged szakmai irányítását végzi stúdióvezetőként.
Pusztai Balázs
A Szegedi Tudományegyetem kommunikáció szakának elvégzése után több mint öt éven át volt a szegedi Városi Televízió szerkesztő riportere és műsorvezetője. 2009 májusa óta dolgozik az MR6-Szegednél - ahogy ő fogalmaz, a nagyobb tempó, a pörgés jelentette számára az igazi kihívást. Hírszerkesztő, riportokat és tudósításokat készít, a szegedi műsor reggeli és délelőtti sávját szerkeszti, vezeti.
Szabó Irén
Kiskunfélegyházán született, továbbtanulni költözött Szegedre. Az egyetem bölcsészettudományi karának magyar-kommunikáció szakán 2008-ban szerzett diplomát. Az egyetemen az elektronikus média szakirányt választotta, így került gyakornokként a rádióhoz. 2008-tól a stúdió főállású munkatársa, riportokat, tudósításokat készít, híreket szerkeszt és reggeli műsorokat vezet.
Szabó Zsuzsa
A kilencvenes évek közepe óta rádiózik. Első munkahelye éppen a Magyar Rádió Szegedi Stúdiója volt. 2002-ig külső munkatársként tudósító, riporter, hírszerkesztő, aztán Budapestre kerül. A Budapest Rádiónál és az Info Rádiónál dolgozik, 2008-ban kerül vissza az MR6-Szegedhez. Az MR6 adásaiban szerkesztő, hírszerkesztő, riporter.
Szlavkovits Rita
1982-ben egyetemistaként került Szegedre, orosz-történelem-filozófia szakon végzett. 1987-től egy szegedi szakközépiskolában tanított. 1994 őszétől rádiózik, hosszú éveken át külsősként. A vidék riportere lett, a Magyarországról jövök… című műsornak rendszeresen „szállította” a vidéki történeteket. Máig szívesen közvetít olyan vidékekről, ahol „a madár se jár”. Az MR1-Kossuth Rádió hírműsorainak állandó munkatársaként rendszeresen tudósít Csongrád és a szomszédos Bács-Kiskun és Békés megye eseményeiről, történéseiről. A vidék Magyarországát mutatja be naponta az MR1-Kossuth Rádió hallgatóinak, s természetesen a Szegeden és környékén élőknek. 2007-ben a Magyar Rádióban Az év rádiósa lett. Minden jog fenntartva © 2009Impresszum |
  |